2016. okt 20.

Megszületik a Betyár Chili

írta: sz.attila
Megszületik a Betyár Chili

A következő bemutatkozót az Anker't piac rendezvényre küldtem, de ez egyben elárulja a Betyár Chili történetét is röviden:

chilitermlogojo777.jpg

2014-ben kezdem a chili paprika termesztése felől információkat gyűjteni. A következő évben kísérleti jelleggel felneveltem 40 tő, különböző fajtájú chilit. Idén már 400 tővel foglalkoztam és komolyra fordult a dolog.

Magamat másodgenerációs chilisnek tartom, ugyanis az előttem utat törőktől tanultam mindent, a blogjaik, bejegyzéseik segítettek a saját ültetvényem nevelésében. Ugyanakkor kialakult a saját profilom is.

Azok, akik tudják, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy igazán csípős chili, szerintem tudnak azonosulni a termékeimnek választott névvel: Betyár Chili. Kezdetben hét termékkel indultam, s mivel kicsit egy csepp magyar virtust is akartam csempészni a termékek elnevezésébe, az erősségi sorrendet a hajdani pásztori rangsor alapján alakítottam ki. A betyárok szinte kivétel nélkül a pásztorok közül kerültek ki, ezért a kialakult profil elég egységes képet formált és ad még jó pár lehetőséget a kínálat bővítésére is az mellett, hogy egy kis történelmiséget is tükröz.

Itt pedig a korszak képekben, amelynek emléket állít a márka:

jobbay.jpg

libapasztor_fiu0435_1882469_3842.jpg

garay_akos.jpg

gulyas.jpg

jantyik_matyas.jpg

sterio_karoly_bivaly-csordas_1855.jpg

szamado.jpg

sterio_karoly_kondas_1855.jpg

sterio_karoly_juhasz.jpg

sterio_karoly_csikos.jpg

 

Képek: Sterio Károly, Jantyik Mátyás, Garay Ákos

Szólj hozzá